A vanádiumot sokáig mérgező elemként tartották számon, és bár megítélése azóta sokat változott, pontos szerepét mindmáig nem tisztázták az emberi szervezetben. A vanádium biológiai szerepéről először 1904-ben írtak, akkor növényeken végzett kísérletekben gombaölő hatását figyelték meg.
Későbbi kutatásokban kimutatták, hogy egyes tengeri élőlények, elsősorban a zsákállatok (Ascidiacea fajok) igen jelentős mértékben dúsítják fel szervezetükben a vanádiumot. A bennük található vanadocita (vanádiumtartalmú) sejtek közel egy százalék vanádiumot is tartalmazhatnak, ami emberben már toxikus, mérgező konentrációnak felel meg. Nem kell azonban ilyen messze kitekinteni, hogy vanádiumfelhasználó szervezetre bukkanjunk: ugyancsak fontos vanádium-felhalmozó a légyölő galóca, amelyben a vanádium koncentrációja elérheti a 0,04 százalékot.
Emberi szervezetben a vanádium egyes kutatások szerint csökkenti a májban termelődő koleszterin mennyiségét. Inzulin-szerű hatást képes kifejteni, így csökken a szükséges inzulinmennyiség. Növeli a az úgynevezett glutation szintet, amely a szervezet egyes méregtelenítő mechanizmusában nélkülözhetetlen.

Nincs meghatározva az emberi szervezet vanádiumszükséglete, de feltételezik, hogy a pontos érték valahol 10 és 30 mikrogramm között van naponta.

A vanádium elég sok élelmiszerben, nyersanyagban megtalálható: borokban, gyümölcslevekben, olajos magvakban és gabonafélékben is sikerült viszonylag jelentős mennyiségben kimutatni.

Hiányállapotok
Nincs még szakirodalmi adat a vanádium hiányállapotára vonatkozóan.

Túladagolás
Túladagolása jelenleg nem ismert.