D-vitamin és a magas vérnyomás
Bár korábbi megfigyelések már valószínűsítették, hogy kapcsolat van a szervezet D-vitamin szintje és a vérnyomás között, most egy minden eddiginél átfogóbb vizsgálat segítségével ok-okozati összefüggést sikerült igazolni.
Az Európai Humángenetikai Társaság 2013-as ülésén ismertették annak az átfogó kutatásnak az eredményeit, amely ok-okozati összefüggést tárt fel a D-vitamin-szint és a vérnyomás között. A D-CarDia elnevezésű kutatás 35 korábbi vizsgálat több mint 155 ezer európai és észak-amerikai résztvevőjének adatait elemezve kiderítette, hogy akinek vérében magas a D-vitamin jelenlétére utaló molekula (25(OH)D3 – 25-hydroxyvitamin D) szintje, annak alacsonyabb a vérnyomása, így náluk kisebb a hipertónia (magasvérnyomás betegség) kialakulásának kockázata is.
Korábbi megfigyelések ugyan már valószínűsítették, hogy az alacsony 25(OH)D3 szint összefüggésbe hozható a vérnyomás növekedésével és a hipertónia kialakulásával, de az ok-okozati viszonyt eddig nem sikerült kimutatni. A brit University College London szakemberei azonban komoly összefüggésre világítottak rá: eredményeikből kiderült, hogy a 25(OH)D molekula szintjének minden 10 százalékos növekedése 8,1 százalékkal csökkenti a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát.
Segített a genetika
A résztvevők D-vitamin státuszának meghatározásához a kutatók közvetett markerként DNS szekvencia-variációkat (úgynevezettsznipeket - SNP, egypontos nukleotid-polimorfizmus) használtak. A kutatás vezetője szerint a rejtett zavaró tényezők ellenére az általuk alkalmazott randomizációs módszer alkalmazásával a betegség genetikai okainak egyértelmű kiszűrése révén nagy biztonsággal tudták azonosítani az ok-okozati viszonyt.
A D-vitamin-hiány súlyos probléma a fejlett országokban, amelynek komoly egészségügyi hatásai vannak. Számostanulmány jelent meg az utóbbi időben arról, hogy a D-vitamin a csontok egészségén túl számos betegség és állapot kialakulásában is szerepet játszhat. A mostani kutatás alapján elképzelhető, hogy a D-vitamin szintje egyéb szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel (pl. koleszterin, gyulladásos molkulák, glükóz, stb.) is ok-okozati összefüggést mutathat, ezért a kutatók a közeljövőben ezeket is vizsgálják.
Health First Europe